2. Fejezet

Zayn még mindig az autót vezette én pedig eléggé dühös voltam. Zayn csak úgy közli velem hogy el visz valahova , de nem mondaná meg hogy hova! Már egy órája úton voltunk , mikor megállt a kocsi egy hatalmas nagy ház mellett. Kiszálltam majd kérdőre vontam Zaynt.
-Mégis hol a francba vagyunk!!? És miért hoztál ide?-csaptam be az ajtót elég hangosan.
-Oké először is nyugodj le. Én itt lakom. Meg a haverom. Neki szeretnélek bemutatni.
-De Zayn miért pont ma? Nekem ma...folytatni akartam de ő nem hagyta.
-Most nem érünk rá! Gyere!-ragadta meg a kezem majd behúzott a házba , ahol egy másik fiú épp az emeletről jött le.
-Zayn , Zayn , Zayn...tudod jól hogy megbeszéltük , csajokat nem hozunk fel a házba!!-kacagni kezdett.
-Félre érted a helyzetet! Ő itt Amanda akiről meséltem neked!-mondta mire a fiúnak nagyra tágultak a szemei , majd csak pár perc után szólalt meg.
-Őőő oké...én Louis vagyok!-intett felém. -Zayn feljönnél egy percre? Kösz!-mondta majd a nappali felé vették az irányt. Hát oké...kedves fogadtatás.

Louis szemszöge.

-Elmondanád nekem drága Zayn hogy miért hoztad ide?-kezdtem ideges lenni.
-Mivel ő az!! Hányszor mondjam még el?
-Nem Zayn! Azt hittem egyszer ezt már megbeszéltük és..
-Nem Lou. Legalább beszélj vele , nézd meg azt a medált és magadtól is rájössz!!
Zayn addig mondogatta mire én megtettem és beszéltem vele....

Amanda szemszöge.

-Hát látom jól elvagytok , de nekem mennem kéne mivel dolgom van!
-Ne! Szeretnék veled beszélgetni Amanda!-mondta Louis. Mit akarhat ez is??
-Jaj...rendben de nem érek rá egész nap.
-Rendben.
Leültünk a kanapéra majd néma csend volt , Zayn pedig eltűnt. Ez furcsa.
-Szóval mit szeretnél velem beszélni?-tértem a lényegre.
-Zayn az este sokat mesélt nekem rólad. És hogy a gyerekkorod nagyon rossz volt és hogy...-itt vett egy nagy levegőt. -És hogy...van egy medálod. Ugye?
-Igen erre gondolsz?-vettem le , majd odaadtam neki mire ő bólintott egyet , majd folytatta.
-Ez furcsa...
-Micsoda?
-Nekem is ugyan ilyen medálom van.-mondta majdő is levette és mellé rakta.
-Tudod , biztos sok ilyen van sok embernek..-zavarodtam össze  , mire kinyitotta a medált és ugyan az a kép volt benne mint az ÉN medálomba. Ezt nem lehet igaz.
-Ez valami átverés?-kérdeztem gúnyosan.
-Amanda!-folyt le egy könnycsepp Louis szemein. -Nem hiszem hogy tudod ki vagyok. Én a te bátyád vagyok! Mikor kicsik voltunk engem apa intézetbe vitt és eltűnt az életemből , aztán idekerültem Zaynhez és a családjához. Régen Trisha , Zayn anyukája és apa jóba volt egymással és apa azt hazudta Trishának hogy te abban a betegségben haltál meg mint anya! 5 évesen! Én nem tudtam ezt feldolgozni , és aztán jött Zayn és elmondta nekem hogy te vagy az! Te vagy az Amanda! -Louis szavai teljesen lesokkoltak! Úgy éreztem mindenki átvert! Mindenki! Anya , és Zayn is! Zayn már az első nap elmondhatta volna de nem tette! És ennyi év után kellett erre rájönnöm! Soha nem tudtom hogy ki az a fiú a képen , és most 19év után kell megtudnom! Ez szörnyen fáj!
-Nem , nem , nem , nem és nem! Ez nem lehet igaz!-álltam fel a könnyeim pedig potyogni kezdtek. -Az anyám eltitkolta előlem 19 éven át hogy van egy testvérem , és a haverod pedig próbált nekem jópofizni mikor elmondhatta volna! Elmondhatta volna!! De nem tette! Engem mindenki átvert! Istenem mi jön még? Ez , ez szörnyű! Már tényleg senkim nem maradt! 19 év után jövök rá hogy nekem van egy bátyám , és őt is átverték azzal hogy meghaltam 5 éves koromba! Én ezt nem bírom tovább! Haza megyek!-néztem rá könnyes szemmel ő pedig nem mondott semmit , csak állt ott és sírt. Zayn leszaladt hozzánk.
-Amanda én nem akartalak átverni! Soha nem tenném! Értsd meg , csak neked akartam jót!-jött hozzám közelebb.
-Nem hiszek neked Zayn! Engem mindenki átvert és megalázott! Még az anyám is! Eltitkolta előlem! Érted?! Ezt soha nem fogom kiheverni!-törtem ki magamból majd becsaptam magam után az ajtót és haza mentem.

Kipakoltam az asztalra összes létező szeszes italt és inni kezdtem. Miért érdemeltem ezt ki? Engem senki sem szeret. Úgy éreztem Zayn az akit érdeklek de tévedtem. Ő is átvert engem. Rohadtul átvert. Az anyám is átvert , és 19 éven át hazudott nekem Louisról!!

Már nem tudom hányadik pohárnál tartottam mikor valaki betoppant hozzám , és leült mellém.
Felnéztem rá . Louis volt az.
-Mit keresel itt?-kérdeztem tőle , bár szerintem alig értett valamit.
-Nem hagyhatlak egyedül! Zayn megadta a lakcímed. Figyelj , tudom milyen szar ez az egész. Én végig abban a tudatban voltam hogy te már nem élsz , erre jön Zayn és elhoz téged , és..és itt vagy. Én nem szeretnék tőled elválni , tudom hogy élsz és a kishúgom vagy! Nem hagyhatlak magadra! Gyere haza viszlek!-fogta meg a kezem mire kitört belőlem a sírás.
-Louis nekem nincs olyan hogy haza!!-bújtam oda hozzá , ő pedig védelmezően átölelt.
-De igen! Mostmár van!-csuklott el a hangja , majd szorosabban kezdtük átölelni egymást.

Visszamentem újra Louisék házába. Jó érzés volt hogy visszajött értem és próbált velem törődni. De nem akarok közel kerülni hozzá. Louis felküldött hogy fürödjek le , majd elmentem aludni a vendégszobába , majd bejött hozzám Louis.
-Tudom hogy nem valami szép a szoba, de majd átalakítjuk amilyenre te szeretnéd.-mosolygott. Hát szerintem Louis nagyon félreértett valamit...
-Louis...szerintem eléggé félreértesz valamit. Én nem akarok itt maradni.-néztem körbe. Ő egészen más volt mint én. Neki megvolt mindene a házban , kész luxus az élete. És én már nem férnék bele.
-De megtaláltuk egymást , és én nem akarlak elveszíteni!-szavai kicsit megleptek. De semmi képen nem maradnák. Zayn miatt.
-Ez jó érzés , de nem tudom...nekem még idő kell hogy ezt átgondoljam. Úgy értem én is örülök hogy egymásra találtunk , de közben azt is érzem hogy átvertek engem , és ez nekem teljesen új...és neked megvan mindened , és én már nem férnék bele az életedbe..-hajtottam le a fejem mire ő megrázta a fejét.
-Ez nem igaz Amanda! Szerinted nekem nem fáj? Nem fáj , hogy az egész egy hatalmas átverés volt? És most 19 év után kell rájönni? De én örülök hogy itt vagy és remélem meggondolod magad , most aludj egyet jó éjt!-mondta majd kisétált a szobából én pedig eldőltem az ágyon.Talán igaza van Louisnak és együtt kéne lennünk mint a többi testvérnek. De csak most tudtuk meg és ez így nagyon zavaros. Talán így mindkettőnk élete megváltozna és jobb lenne ha megismerkednénk és normális testvérpár lennénk. Igen , talán ezt kéne tennünk. De most jobb lesz ha alszok rá egyet.

Zayn szemszöge.

A mai napom úgy ahogy van szörnyű. Amanda teljesen összeomlott és miattam . Utál engem , és a szeme elé sem akar kerülni. Az egészet csak azért csináltam mert jót akartam neki , nem pedig azért hogy megbántsam. Lehet jobb lenne vele beszélni , de inkább nem teszem . Kijelentette hogy utál  és én ez ellen már nem tudok mit tenni. Bármennyire is fáj...
Lementem a szobámból mivel beszélni akartam Louissal aki épp a vendégszobából jött ki.
-Te meg mit keresel a vendégszobába?-húztam fel a szemöldököm.
-Itt van Amanda!-mondta mire nekem kikerekedtek a szemeim.
-Hogy-hogy itt van?-kérdeztem meglepődve.
-Elmentem érte...és azt akarom hogy itt maradjon..ennyi idő után...
-Persze én megértelek, de szerinted itt is fog maradni?
-Nem tudom..eddig úgy néz ki hogy nem ,de remélem meggondolja magát!-mosolyodott el majd lement a lépcsőn. Szóval visszahozta Louis? De ez csak jót jelenthet...remélem így tudok is majd vele beszélni.

Amanda szemszöge.

Másnap elég másnaposan ébredtem. Azt hittem hogy csak álmodtam ezt az egészet de nagyot tévedtem. A fejem szörnyen fájt. Lementem a konyhába hátha találok valami fájdalomcsillapítót de nem jártam sikerrel. De szerencsére pont jött Louis.
-Őhm a fájdalomcsillapítót hol találom?
-Jó reggelt!-mosolygott rám. -A fenti polcba van.-mutatott fel én pedig bevettem egyet. -Amúgy valami baj van?-kérdezte aggódva.
-Csak fáj a fejem...
-Értem. A fürdőbe nyugodtan rendbe teheted magad!
-Rendben de ahhoz meg kéne tudnom hol van a fürdő..-forgattam meg szemeim.
-Ja az igaz!-nevetett fel , majd megmutatta hol van , én pedig megmosakodtam majd felöltöztem , Louis pedig felkiabált hogy leugrik a boltba.
Az este sokat gondolkodtam azon hogy itt e maradok , és úgy döntöttem hogy megéri. Végül is mi ketten nem tehetünk erről hogy a szüleink mindent elhazudtak előlünk. Egyedül Zayn a baj. Vele nem szeretnék jóba lenni úgyhogy őt jó nagy ívbe elkerülöm.
Elhatározásom után kimentem a fürdőből majd visszamentem a konyhába. Louis még nem ért vissza a boltból ezért még reggelizni sem tudok. Leültem a konyhaszékre majd a telefonomat kezdtem el nyomkodni , mikor hallottam valakit a nappali felől bejönni a konyhába. Zayn volt az egy szál melegítőben...remek! Úgy volt elkerülöm erre összetalálkozok vele. Ez a fiú valamit nagyon tudhat mivel eszméletlen jól néz ki. De ez most nem fontos. Sem ő , sem én nem szóltunk egymáshoz. Én megfogadtam hogy hagyom őt , és remélem ő is így teszi. Mentem volna vissza a vendégszobába mikor végre visszaért Louis.
-Megjöttem!-jelentette ki.
-Remek. Louis beszélnem kell veled.
-Most?
-Nem majd holnap után kiskedden. Persze hogy most.

-Miről szeretnél beszélni?-kérdezte.
-Figyelj. Úgy döntöttem itt maradok , igazad volt végig. És mi nem taszíthatjuk el egymást!-mosolyogtam rá , mire Louisnak kikerekedtek a szemei majd szorosan átölelt.
-Jaj én nem tudom mit mondjak Amanda! Annyira örülök neki!-mosolygott majd könnyek gyűltek szemeibe , ahogy nekem is.
-Én sohasem foglak elhagyni Amanda!-nézett szemeimbe , én pedig megöleltem.
-Hát remélem is , hiszen te vagy a bátyám!-mosolyogtam mire ő büszkén mosolygott rám.
 

A délutánunk azzal ment el hogy egy csomót beszélgettünk , majd elhatároztuk hogy áthívjuk Louis haverjait hogy megismerjük egymást.

Már délután 6 óra volt mikor megérkeztek a fiúk , ha jól tudom Liam , Harry , és Niall...Louis róluk is elég sokat mesélt és már kíváncsi vagyok hogy mennyire lesz igaz , de már előre félek...


Nos ez lenne a második fejezet , tudom nem lett valami jó de remélem kapok néhány kommentet , mint az előző részhez. Nagyon jól estek amiket írtatok , remélem ehhez is kapop! ;) Iratkozzatok fel , és sietek az új résszel! 

1. Fejezet

Egy 19 éves londoni lány vagyok , akinek nincsenek barátai , sem családja. Az apukám mikor kicsi voltam elhagyott engem és csak anya és én maradtam. Nehéz volt apa nélkül felnőni. Nehéz volt látni azt hogy más gyerek boldogan sétál az apukájával én pedig egyes egyedül vagyok. Szörnyű volt de anya azt mondta legyek erős. Mikor nagyobb lettem megértettem miért ment el. Egy másik nőt választott és nem minket. Az ilyen embert nem tartom apának , akinek van (volt) egy szerető családja és elhagyta őket egy másik nő miatt , és soha többé nem halottunk róla semmit. Aztán mikor szépen lassan túltettük magunkat ezen anyával éltük az életünket. Csak mi ketten voltunk egymásnak. Sokat segített nekem a tanulásban , és minden másban. A legjobb barátom volt. Aztán mikor betöltöttem a 15.évemet anya súlyos betegséget kapott el...méghozzá rákot. Akkor nagyon megijedtem de akkor is erősnek kellet maradnom! Segítenem kellet anyának. És ahogy múltak a hónapok , és a hónapokból évek lettek az állapota egyre rosszabb lett. Elkezdett orvoshoz járni kezelésekre , és akkor már csak a gyógyszerek tartották életben. Én már akkor teljesen összeomoltam , de csak én voltam anyának aki mindig mellette állt.
Aztán mikor 19 éves lettem minden megváltozott. Rám sem lehetett ismerni anyára annyira megviselte a sok stressz , és terápia. Már nem bírta tovább. Túl sok volt neki. Majd egy esős napon a fájdalmainak vége lett. Nagyon fájt és még most is fáj! Csak pár hete történt , de az egész világ összeomlott bennem. Először elhagy minket az apám , majd jön anya betegsége és vége mindennek. Senki nem volt mellettem mikor ez megtörtént..senki!  Teljesen összeomoltam , senki sem maradt nekem. Barátaim sem voltak , mindig magamba zárkóztam és egyedül anya volt akinek el tudtam volna mondani mindent. De mióta eltemették anyát úgy érzem már jó helyen van és mindig velem lesz és csak ez számít.

Egy új házba költöztem hogy könnyebb legyen az életem. A családi házba nem tudtam volna tovább maradni! Folyton csak anyára tudtam volna gondolni és a régi életemre. De rájöttem hogy jobb egy új házban. Igaz fizetnem kell hogy maradni tudjak ezért is ma munkát kéne keresnem hogy ne csapjanak ki. Elég jó tanuló voltam úgyhogy nem hiszem hogy nem vennének fel cukrásznak vagy szakácsnak. Mindig is ezt a szakmát kedveltem , hétvégenként pedig anya mindig újabb és újabb recepteket tanított meg nekem. A régi szép idők....De mos itt vagyok és a legfontosabb hogy találjak valami munkát , és így tudok másra is koncentrálni. Miközben sétáltam London utcáin megláttam egy pizzériát ahová pont embereket kerestem. Felcsillantak szemeim és egyből beszéltem is a főnökkel. Tudom a pizzérián dolgozni nem nagy dolog , de mindig rá kell csapni arra amit kiszemelünk magunknak.

Egy órával később boldogan távoztam az üzletből. Azt mondták már holnap felvesznek próbaidőre aminek nagyon örültem! Hazafelé vettem az irányt készülődni holnapra mikor beleütköztem valakibe és a papírjaim a földre estek. Felnéztem al illetőre akibe beleütköztem majd ő is rám nézett.
-Figyelhetnél jobban is...-húzta fel szemöldökét , majd lehajolt és segített összeszedni a papírjaim.
-Amúgy Zayn vagyok. Téged hogy hínak?-nyújtotta felém kezét barátságosan.
-Amanda...-mondtam majd kezet fogtam vele és felálltunk.
-Örülök hogy összefutottunk!-mosolygott rám.
-Te mindenkivel ilyen kedves vagy?-húztam fel szemöldököm , mire ő csak elmosolyodott.
-Hát...talán.-rakta zsebre kezeit majd szemeivel végignézett rajtam ami egy kicsit zavaró volt , majd megakadt szeme a nyakláncomon.
-Szép a nyakláncod....megnézhetem?-kérdezte kis idő után mire én kicsit meglepődtem de odaadtam neki.
-Tessék.-nyújtottam át neki , ő pedig kinyitotta a kis nyakláncot.
-Na? Miért nézed ennyire?-kérdeztem majd elvettem tőle.
-Ki az a fiú a képen?
-Nem tudom...ez már nagyon régi kép...nem emlékszem rá...tudod a gyerekkorom elég zavaros volt...-hajtottam fejem a földre.
-Ez érdekes...-gondolkodott el , mire én feleszméltem.
-Mi van?
-Csak rossz látni hogy ilyen szomorú vagy...-próbált felém mosolyogni.
-Hát tudod ez elég érdekes , hogy az utca közepén összefutok egy vadidegennel akit most láttam életemben először , és a nyakláncomat nézegeti , és furcsa dolgokat mond.-forgattam meg szemeim.
-Hát nem muszáj itt folytatnunk a beszélgetést.
-Tudod én nem vagyok jó beszélgető. Nem hiszem hogy élveznéd a társaságom. Kiskorom óta egy barátom sincs , de elgondolkodtam azon lehet veszek egy kutyát...ők szeretik az embereket. És akkor legalább lesz egy igaz barátom.-néztem el a távolba.
-Neked szükséged van egy barátra és itt vagyok én! Addig nem hagylak amíg bele nem egyezel!-mosolygott rám mire én rávettem magam. Még úgysem volt ilyen hogy valakivel jól elbeszélgetek anyán kívül. És többet vele nem tudok úgyhogy ideje barátokat szerezni.


-Nos hát ez lenne a kis 'birodalmam'. Tudom kicsi és elég nagy a kupi de nem szoktam vendégeket látni...-mondtam majd szégyenembe lehajtottam a fejem.
-Ugyan nem gond.-simított végig hátamon. -Gyere üljünk le és beszélgessünk.-elég furcsának találom ezt a Zaynt vagy hogy hívjákot.
-Őőő rendben én kérdezek! Miért érdekel téged ennyire az életem??-néztem bele barna szemeibe amik gyönyörűen csillogtak.
-Csak érzem , hogy mennyire elveszettnek érzed magad , és hogy nincsenek barátaid. Én olyan ember vagyok aki mindenkivel szeret barátkozni bármilyen is az illető!-szavait nem hittem el. Nekem soha senki nem mondott még ilyeneket , és most éreztem hogy egy könnycsepp gördül le az arcomon. -Most miért sírsz?-fogta meg a kezem.
-Csak...nekem még senki sem mondott ilyent. Soha. Nekem egy barátom sincsen , és olyan jól esik...-mosolyogtam , mire ő szorosan átölelt. Először eléggé meglepődtem de aztán én is visszaöleltem.
-Nekem most mennem kell...de ha bármi van hívj fel!-suttogta fülembe lágyan majd két kezével szorosan átkarolt , majd a kezembe nyomta a telefonszámát és elment. Jézusom ez a srác. Még csak pár órája ismertem meg de teljesen magával ragadott...

Zayn szemszöge.

Elmentem Amandától , majd egyenesen Louis házához siettem. Kopogás nélkül benyitottam ő pedig a konyhában tevékenykedett.
-Louis beszélnünk kell!-dobtam le a kabátom.
-Kopogni nem tudsz agyas?-nézett rám dühösen.
-Bocs haver , de amit mondok attől el fogod dobni az agyad!
-El tudom képzelni!-forgatta meg szemeit.
-Louis nem fogod elhinni de én...megtaláltam Amandát érted?! Megtaláltam!-világosítottam fel , mire ő felállt a kanapéról.
-Az nem lehet Zayn! ÉRTED? NEM LEHET!! AMANDA HALOTT!-könnyesek lettek a szemei majd egy nagyot csapott a falba.
-Nem Louis! Nem halott! Ma találkoztam vele! És ő volt! Amanda él! Érted? A nyaklánca ugyan olyan volt mint a tiéd , és ugyan az a kép van benne mint a te medálodon!
-Nem Zayn! Ezt nem hiszem el! Eltelt 19 év. Nem lehet hogy él lehetetlen! Most menj el kérlek!
-Rendben elmegyek Louis , de holnap visszajövök és elhozom magammal Amandát is! Szia.-jelentettem ki majd kimentem. Holnap reggel az első dolgom az lesz hogy elhozom ide.

Louis szemszöge.

Nagyon ideges vagyok. Azt mondta Louis hogy Amanda él. De ez lehetetlen. Nem lehet. Ez az egész csak egy rohadt vicc. Ő meghalt. Mikor kicsi voltam anya elhagyta apát egy másik nőért , apa pedig magával vitt. Még csak 5 hónapos voltam. Sokat sírtam és nyűgös voltam. Apának ebből elege lett és intézetbe vitt. 3 éves koromig ott nevelkedtem. Szörnyű volt! Aztán jött Zayn családja , és befogadtak engem , most velük élek. Vagyis csak Zaynnel , mivel ketten élünk egy házban. Zayn olyan mintha a testvérem lenne. Az anyukája nagyon kedves ember , de nem tudok rá úgy tekinteni mint az anyámra. Inkább csak úgy mint egy védelmezőre. Anya pár hete halt meg. Rákos volt. A lánya , vagyis az én húgom Amanda 5 évesen meghalt rákban , és anya is szintén ebbe halt bele. Amandát onnan tudom , hogy már nem él mikor Trisha , Zayn anyukája jóban volt apával és ő mondta el , ezért nem hiszem el Zaynnek hogy már él. Nagyon megvisel ez engem. Nincs családom. Vagyis csak Zaynék vannak nekem...

Amanda szemszöge.

Mikor elment Zayn egy kicsit elgondolkodtam...Nagyon jól esett hogy Zayn így törődik velem. Igaz hogy csak ma találkoztunk , de örülök hogy megismertem.

Reggel 8 óra van. Már készülődtem mivel nemsokára bent kell lennem a munkahelyemen. Már indultam volna mikor hirtelen betoppant Zayn.
-Amanda! Sürgőssen velem kell jönnöd! Kérlek! Nagyon fontos!
-Mi?! Nem lehet Zayn nekem mennem kell dolgozni!
-Nem , nem! Ez életbevágóan fontos! Kérlek!-nézett rám kiskutya szemekkel.
-Jó de...-folytattam volna, de ő megragadta a kezem és magával húzott egészen a kocsijáig , majd beültünk és elindultunk valahova. Nem tudom hova akar vinni , de eléggé furcsa volt nekem. Látszott rajta az idegesség.


Kedves olvasóim! Ez lenne az első fejezet! Remélem elnyerte a tetszéseteket! Ha ma kapok rá néhány kommentet , és feliratkozót , még ma tudom hozni a második fejezetet! :) Remélem tetszett! És ne felejtsétek ma új rész ha írtok véleményt! ;)

Bevezető

Sziasztok! Üdvözöllek titeket a blogomba! Remélem tetszeni fog a történet és sokan fogjátok olvasni. A blog a One Direction tagjairól fog szólni , de nem lesznek híresek. Csak 5 átlagos srác. A történet nagyon tanulságos lesz , ezért is szeretném ha majd sokan olvasnátok. A részeket megpróbálom majd mindig időben hozni , de ma biztos fent lesz az első fejezet! Addig kérlek titeket iratkozzatok fel! ;)